Lakberendezés férfiasra hangolva – 73nm-es új építésű lakás Zuglóban

Amikor egy lakás kialakításához kérik a segítségemet, a helyszín első megtekintésekor és az azt követő beszélgetések alatt igyekszem minél jobban megismerni a tulajdonost, az egyéniségét, a stílusát. Ebben az esetben könnyű helyzetben voltam, már egy ideje ismertük egymást, Ügyfelem (független, egyedülálló férfi, határozott egyéniség) ismerte a korábbi munkáim, nekem pedig volt elképzelésem arról, hogy ő milyen otthonról álmodik. Határozott elképzelései voltak – szellős, berendezés csak minimál, funkcionális bútorokkal, a lakás színeit illetően max. 2-3 szín és árnyalat, szögletes kiegészítőkkel…

Az új építésű lakásban az alaprajzon nem sokat kellett változtatnunk, nagyjából minden fal maradt az eredeti helyén, kivétel a konyhát és előszobát elválasztó fal. Itt némi faleltolással, a konyhából kicsit lecsípve az előszoba javára tudtunk kicsit csalni, ide a későbbiekben egy előszoba gardrób került.

A nyitott élettérben a nappali, étkező, konyha zónákat alapvetően a világítás jelöli ki, a ledek kiválasztása szerelem volt első látásra, mindkettőnknek külön-külön is megtetszett, különleges és egyedi formatervezés a Philipstől.
A díszfalakat surló fénnyel világítottuk meg, amelyek szabályozhatóak attól függően, hogy milyen erősségű hangulatvilágítást szeretnénk a lakásban. Továbbá helyet kaptak a “takarítófénynek” nevezett központi, mennyezeti lámpák is, ezek nagy fényigény esetén használatosak, de nem utolsó sorban remek design elemek is.
A világítás és világítótestek, csakúgy mint minden más elem a lakásban, egységesen jelennek meg a fürdőben, konyhában, hálószobában egyaránt.

A tulajdonos kő-hatású burkolatot szeretett volna a nappaliban, de padlófűtés hiján inkább valami melegebb megoldást kerestünk, így esett a választás a 60×60-as laminált lapokra.
A nappaliban három falfelület különleges díszítőfestést kapott (az óra, a TV és a kandalló mögött), e falak nappal a természetes fényben, este a rájuk eső hangulatvilágítás hatására mozgalmas, különleges élményt jelentenek.

A tulajdonos gondolatai:

“Mikor elkezdtem a lakásom berendezéseinek és átalakításainak megtervezését, pontos elképzelésem volt arról, hogy mit és hogyan is szeretnék megvalósítani. Mértem, számoltam, gondolkodtam és kikértem mások véleményét is. Tudatában voltam, hogy milyen padlót, milyen falakat és milyen ülőgarnitúrát is szeretnék. Majd ahogyan haladt az idő – de még semmi sem változott – egyre inkább kezdtem kételkedni a saját elképzeléseimben és eljutottam arra a pontra, amikor feltettem magamnak a kérdést, hogy amiket egyenként én szépnek és funkciójában jónak látok, az vajon együttesen is azt a képet fogja-e mutatni, amit én a végén látni szeretnék? Több hetes gondolkodás és tervezgetés után eljutottam oda, hogy ez bizony jóval nehezebb, mint ahogyan én azt gondoltam. Itt jött a gondolat, hogy miért is ne kérném egy lakberendező segítségét, aki ráadásul ismeri is az én ízlésvilágomat!? Igen, Ő lett Koppány Kata, akivel akkor már közel 1,5 éve ismertük egymást. Amikor először belépett a beton aljzat és vakolt falak által lehatárolt lakásba, leguggolt az egyik sarokba és 15 perc türelmet kért tőlem, majd a 15 perc elteltével felállt és a következőt mondta: “jól van, én már látom a lakásodat”. Elmosolyodtam és egyben meg is nyugodtam, mert teljesen biztos voltam abban, hogy ez valóban úgy is van. Időt, energiát és valljuk be, a hozzám rendkívül szükséges türelmet nem kímélve állt neki a munkának, hogy megvalósíthassa álmaim otthonát. Ahogy telt az idő, napról napra döbbentem rá, hogy az a padló, az a fal, amit én pár héttel azelőtt a Világon legjobb ötletnek tartottam, valójában egy hozzá nem értő ember kósza gondolata volt. Sokszor kellett a saját elképzeléseimnek olykor teljesen ellentmondó termékeket és ötleteket megnéznem vele, melyeket most is, jelen soraim írásakor a legnagyobb boldogság közepette láthatok viszont a lakásomban, ha egy kis időre felemelem tekintetem a klaviatúra nyomkodása közben. De nem is rabolom tovább saját időmet (sem), inkább élvezem, ahol lehetek, mert ide hazajönni valóban azt jelenti: Haza jönni!”